Figyelem a következő információk Online kutatások eredménye. (én holnap fogok elmenni a "meghallgatásra", bekerülök-e az elitbe?

A mökdonálcos melórol elég sokmindent hallani. Vannak akik rabszolga hajcsároknak tartják az egész mekimeló bagázst. Igazából én se azért jelentkeztem, hogy nyaraljak majd az olajban tocsogó, domesztosszal fűszerezett, hús meg krumpli halmok közepette, de amikor voltam a mekiben - nagy kiváltság, még nagyobb emlékek - elég letisztult volt az egész, meg amennyire láttam a dolgozókat, meg azért persze hogy sunyiban az vezérel, hogy kizabáljam az egész kócerájt, még a jeget is, ha más nem, akkor a szemhéjam alá teszem be, aztán egy esetleges éjjeli meló után már csak a felmosó vödörből fogok pislogni. De most nem? Ott járkálsz egész nap, direkt az emberi érzékek "elkábítására" "tenyésztett" valami molekuláris műanyaghalomban, naná hogy te is sandítanál hogy felzabáld. Bár azért olyan szintű töménytelen dózisban.....meg állítólag azok a tisztító szerek is eléggé bejárják a dolgozó áréát amivel kb. minden pislogás között kezet kell mosnod, meg amivel az odaégetett csízburgert vakargatod a sütőről, jó egyveleget alkotva az olaj meg minden szagocskával. 

A lényeg, hogy akkor mekis melóval mivan...Igazából neten lehet jelentkezni melóra. Fényképes önéletrajz, + pár kattintás: adatok írása meg hogy melyik helyen akarsz meki karrierépítésbe kezdeni. Ha biztosra akarsz menni bejelölheted az egész országban, bár napi 10 órát utazni, illetve a végén még minuszba jönnél ki, de megéri. Ezek után várod a jézuskát. Nállam bejött.

Általános infók: meghallgatáson állítólag majd egy filmet vetítenek le, valami jó dokumentumfilm lehet a csirkevágástól a wc pucolás rejtelméig...aztán gondolom pár szóban érdeklődnek irántad hogy azt a sokat hangoztatott családias légkört megteremtsék, meg hogy megismerjék, hogy miféle nagyeszméjű személy lehetsz, aki a mökibe pályázik, persze lehet hogy első munkanap már wc pucolás közbe, gerelyhajításba vetik feléd a felmosót, megbombázva pár liter tisztítószerrel, még jókívánságokkal. Nadehát. Valszeg lesz valami, vagy annak tűnő személyesebb hangvételű bemutatás, mint valami állatkertben, hogy ott vannak a rabszolgák, ott meg a ripityára ízesített, párszázszor feldolgozott "ételek" meg az első állomásod a langlétrán: a mosdó. A wc-vel való elég mély barátság kötés után, gondolom még megkérdezik milyen munkaidő lenne jó, de sz.tem mihelyst elkezdenéd felsorolni, hogy ettől-eddig manikűrös stb... azzal a lendülettel már forognak is egyet a székükön és mondják hogy akkor majd még egyeztetünk: bármikor behívunk, még akár hétvégén is. A interneten egyébként vegyes véleményeket olvastam, de általában azt mondják, egyénfüggő hogy kinek hogy fekszik a meló, vannak akik ez a fajta melót bírják, valakik elroskadnak. 

A melók: kasszázás: gondolom ez már majd valami kiváltságosabb pozíció lesz. Van akkor vendégtérben való mozgás:takarítás, pakolás esetleg retyó. És majd elfelejtettem hogy van ott valami konyha szerű is ( jah igy ezzel a mekivel kapcsolatba talán felsejlik valami konyha fogalom is ). Hát a tisztogatásos részhez, hogy hogy súroljunk asztalt, gázhelyet, meg eldugult wc-t  lehet majd reprezentálják, vagy pár szóban elmondják aztán utánad vágnak egy vödröt meg hat liter felmosószert(felmosószart-szarfelmosót). A kaszázáshoz gondolom csak elmondják majd ha odakerülsz, hogy ott van a betű, azok számok stb... A konyhai meló viszont biztos részletesebben ellesz mutogatva, vagy lehet hogy valami 2 évtizede ott dologzó ősremete 2 másodperc alatt elkészít egy mekrojált aztán te meg utánnozd. 

A szünetről annyit hogy állítólag napi 1, 20 perces van... wtf(werd tökön faterod) az azért úgy elég korrekt, de legalább ha minden igaz, kapsz naponta egy ingyen miniburgert, vagy minikrumplit, meg vagy 2 korty üdítőt. Bár láttam kijárkálni már munkásokat. Valami megbeszélések is szoktak lenni, gondolom hogy ki milyen macsétával pucolja majd a krumplit és ki tudja minél profibban.

Munkakörök nagyából ennyi, a szünet meg "juttatások". Ja igen az a bizonyos KARRIER: állítólag ha eléggé kitudod dolgozni a beledet akkor tréningekre mehetsz, aztán meg egyre feljebb. Hogy ott mit tanítanak nem tudom, biztos ott  nem azt mutatják meg hogy keresztbe hanám párhuzamosan vágjad a krumplit. Na kiderül. 

Néhány videó hogy mivel is állunk szembe: 

Bréking news:Voltam meghallgatáson: Ennyiből állt. Odamentem időben, előttem volt még egy srác. Végzett, kezet fogtam a inrejús csávóval (simán kint pofáztunk az evős részben) majd mondta 1 pillanat ( 10 perc ). Viszajött, kb. pár perc beszéd után: majd osszuk az infót hogy jöhetsz spongyaboboskodni-e. Mondom alig várom már hogy ott lehessek spongyabob szerepében aztán majd csilagpatrikkal kitekerjük tunyacsápból a csápjaiban nem lévő ideget is, rákúrt meg majd izomból mellkasba robbantom ha nem ad valami vagány mekikarriert. Wc imlovinit. rákúr 

Ingyen Meki.